2013. szeptember 23., hétfő

Variációk egy témára - őszi tányéralátét

Sokan nem szeretik, mert elrontja az asztal képét, sokan pedig csak a praktikussága miatt használjuk, pedig a jól megválasztott tányéralátét önmagában felérhet egy asztali dekorációval.
Tény, hogy rengeteg ronda, ízléstelen alátéttel takalkozhatunk a piacon, de aki keres, az talál.
Mint már említettem, nekünk itthon egy magasfényű, fehér asztalunk van, amihez az első beszerzés kötelezően egy matt fekete basic alátét volt. Egyáltalán nem volt könnyű beszerezni; nemcsak az egyszerűsége és a színe volt fontos, hanem az anyaga is, és ezen a ponton rengeteg darab elbukott. Végül az Aldiban találtunk rá egy kompromisszumos fekete alátétre.
De itt meg fogok megállni! Nálam az asztali teríték egy kedves darabja az asztali futó vagy a tányéralátét. Persze nem mindig használom őket, de jó, ha van. A tematikus alátétek nagyon jól jönnek egy-egy évszak vagy ünnepkör kihangsúlyozásában. Aktuális évszakunk az ősz, ezért kerestem néhány őszi alátétet.
Az esős évszak jellemző színei a sárga, barna, sötétzöld és ezek árnyalatai, valamint a pasztell színek. Egyik klasszikus motívuma pedig a sárga falevél. Akad jónéhány falevéllel telezsúfolt alátét a boltok polcain, szándékosan nem hoztam olyan képet; számomra ezek zavaróak. Sokkal esztétikusabb, ha pasztell alapon egyetlen szép falevél pihen, az őszi nyugalmat árasztja. Egy másik őszi, már-már tél felé tekintő alátéten egy csupasz fa ágai láthatóak. Kevésbé nyugalmat árasztó, mégis nagyon szép, főleg ha a terítékben nem használunk fel több színt a fehéren egy a barnán kívül.
Nagyszerű, könnyen beszerezhető, viszonylag olcsó egy nagyon univerzális a parafa! Ősszel fantasztikus dekoralap, erről később hozok egy külön bejegyzést is. A parafa alátéteket akár otthon is elkészíthetjük, különböző mintákat ragasztva, rajzolva rájuk. A képen látható darab kapható az Ikeában.
Ugyan nem konkrét témához kapcsolható, de nagyon jópofa a farmeralátét is. Előnye, hogy a vállalkozó szellemű, ügyesebb emberek otthon elkészíthetik maguknak kiselejtezett farmerjukból. Kiváló egy hétvégi piknikhez, kinti étkezésekhez, vagy baráti közös vacsikhoz. Inkább laza, mintsem elegáns.
A végére pedig egy sima hétköznapi alátét némi súgóval, ha már annyira fáradtak vagyunk, hogy a terítési rendet is elfelejtjük, A gyermekeknek pedig mókás tanulás, hogyan kell helyesen teríteni.Hasonló alátét kapható az Ikeában is.

2013. szeptember 21., szombat

Visszatérés

Kukuccs!
Itt vagyok. Tudom, hónapok óta nem jártam erre, de mentségemre legyen, hogy az első gyermek nevelése, a háztartás vezetése és a főiskolai szakdolgozat írása mellett nem marad sok szabadidőm, főleg úgy, hogy segítség nem sok akad. No, de nem panaszkodni, vagy mentegetőzni jöttem.
Itt az őszi és bár ez nálam a "nemszeretem" évszak, dekoráció szempontjából megannyi lehetőséget rejt magában.
A hétvégén én is előveszem az őszi dekorációkat, illetve ma délután indulok egy kis felderítő útra, miket találni a boltok polcain. Nagy vásárlást nem tervezek, inkább egyelőre csak őszi szalvétákat, esetleg egy-két gyertyát.
Imádom a tematikus szalvétákat, igyekszem is mindig aktuális témájút tenni az asztalra, meglátjuk mit találok.
Ha már asztal, akkor teríték és tányéralátét. A tányéralátéteknek is utánajárok, és hozom a következő bejegyzésben, igaz, ez most inkább csak virtuális utánajárás lesz - valószínűleg... :-)

2013. május 31., péntek

Rendhagyó bejegyzés az anyaságról

Rendhagyó módon, most kicsit másról másképp szeretnék írni. Az anyaságról, azt hiszem.
Kisfiam tegnap volt hét hónapos, küzdelmesen, de nagy harmóniában telnek napjaink és nagyon boldogok vagyunk férjemmel együtt. Most mégsem ezt szeretném tovább ragozni, bár félek, hogy az igazi mondanivalómat kevesen fogják érteni/megérteni.
Sokszor sokan mondják, hogy a szülés utáni pillanatban, mikor meglátják gyermeküket, minden teljesen megváltozik, új értelmet nyer.
Tényleg egy csoda volt a szülés és csodálatos dolog meglátni az új jövevényt. Leírhatatlan. Hogy minden teljesen megváltozott volna? Én nem éreztem így. Természetesen végtelen szeret és öröm volt/van bennünk, de én én maradtam. És a férjem is. Velem lenne a gond? Nem érezném az anyaság mindent átható érzését?
Teltek-múltak a napok, hetek, hónapok. De a nagy-nagy, mindent átható változás nem jött. A kicsi fiúnk szépen fejlődik, kiegyensúlyozott, boldog baba, boldogok a szülők is. Anyának érzem magam és a férjemben is látom az apát. El kellett gondolkoznom azon, hogy talán nem mindenki életében érkezik ilyen átütően ez az érzés. Talán a terhesség hónapjaiban már elkezdett bekúszni az életünkbe és észre sem vettem, úgy váltam anyává.
Mindig is empatikus ember voltam, talán az átlagnál kicsit jobban is. Nem volt ritka, hogy egy-egy filmes jelenetet megkönnyeztem. Viszont mostanában minden pici gyermekkel kapcsolatos hír megvisel, a filmek, amikben baba szerepel, meghatnak, vagy ha olyan a szituáció, felháborítanak. Erős, intenzív érzelmeket vált ki belőlem minden gyermekkel kapcsolatos dolog.
És végül rájöttem. Az anyaságban nem a nagy, hirtelen változást kell megélnem, mert ez jelen van a mindennapjaimban. Megmutatkozik tetteimben, benne van az érzéseimben. Anya vagyok. Ez nem teljes átváltozást, hanem egy csodálatos kiegészülést hozott. Még teljesebb lettem, jobban megértek dolgokat. Megértem szüleim tetteit, érzem a fiam minden rezdülését, látom férjem érzéseit, és mindent, mindent megteszek értük, a családomért. Összetett dolog ez. De én úgy gondolom, az anyaság számomra ebben rejlik. Csodálatos érzés, semmihez sem fogható, tele szeretettel, féltéssel, aggodalommal, elszántsággal és sok más érzéssel, amikkel még csak most ismerkedek. Azt mindenesetre már most tudom, nem lehet teljes az  életünk, ha nem éljük át ezt. És még csak az út elején vagyunk...

2013. május 15., szerda

Tavaszi asztal

Mostanában picit eltűntem, mert piciny fiam nevelése és a háztartás vezetése mellett még vizsgaidőszakom is van, és a blogra már nem jut időm.
Azért az ötleteket a későbbi bejegyzésekhez folyamatosan gyűjtögetem, és ha lehetőségem van, írok is egy picit.

A határidőnaplómban év elején beosztottam, hogy az év egyes hónapjaiban milyen dekorációkkal lehet feldobni az otthonunkat. Május nálam a klasszikus tavaszi hónap, tele színekkel, virágokkal, illatokkal.
Ezt a májusi hangulatot pedig szeretem az asztali terítékre is átvinni. Erre jó megoldás lehet egy színes asztali futó vagy színes tányéralátétek. Nyilván a színes tányér is jól hangzik, de a színek miatt nem fogunk több garnitúra étkészletet vásárolni. Az asztali futó, az alátét, a szalvéták vagy apró díszek, gyertyák sokkal praktikusabbak.
Tarka kiegészítőket ebben az időszakban minden áruház, drogéria polcain találunk. Kiemelném a Kik Textildiszkontot, ahol jó árakon nagyon vidám kütyüket gyűjthetünk be.

Hoztam két tippet is az igazán vidám asztali terítékhez.

2013. április 28., vasárnap

Hortenzia minden mennyiségben

Imádom a hortenziát! Csodaszép virág. Az esküvőnkön is hortenzia volt az asztaldísz. Elég népszerű növény az esküvői dekorációkban, és sokan a csokrukat is hortenziából köttetik.
Az otthonunknak is szép éke lehet, de sajnos lakáson belül csak átmenetileg, mivel a hortenzia nem szobanövèny. Elvirágzása után célszerű kiültetni a kertbe, ott következő évben újra kihajt. A kiültetès során a legfontosabb szempont, hogy ideális helyet találjunk neki; erre kertünk félárnyékos részei a legjobb jelöltek.
A kerti hortenziák hálás dísznövények, mivel többet foglalkozunk velük, annál szebb virágokkal köszönik ezt meg nekünk.
A virág különlegessége, hogy a talaj savasságától/lúgosságától függően változtatja színét, így mi is befolyásolhatjuk, milyen hortenziánk legyen. A savas kémhatású földben rózsaszín, a lúgos kémhatású földben kék virágokat bont.

Szép ajándék lehet a közelgő anyák napjára. :-)

2013. április 21., vasárnap

Vasárnapi gasztrotipp

A mai menünk részben megint a kereskedelmi tévéműsorok ihlették.
Vörösboros vaddisznópörköltet készítettem galuskával. Mivel ez az étel elég nehéz a gyomornak, főleg ha pikánsán készíti az ember, levesnek valami könnyebbet kerestem. Így esett a választásom a sárgarépa krémlevesre répachipsszel.

A leves receptjét a TV2, Hal a tortán c. műsorából lestem el, Lang Györgyi készítette még hetekkel ezelőtt.

A pörkölt elkészítésének egy részét Stahl Judit 2012. téli magazinjából néztem ki, a másik része pedig saját kútfőből jött.

A pörkölthez almapaprikát tálaltam savanyúságként.

Faldekor kész

Íme, a faldekoráció elkészült állapotban.
Teljesen más, jobb hangulata lett az étkezőnek. Ma már ilyen tavaszi hangulattal körbevéve ebédeltünk.

Mindenben ott van a lehetőség

Picit feltorlódtak a teendők a napokban, így a blog háttérbe szorult, de most pótolom a lemaradást, legalábbis igyekszem.
Elsőként egy példa arra, hogy mindenben van valami lehetőség.
A férjem a minap véletlenül letört néhány tulipánt. Szegények, még ki sem nyíltak...
Mivel a letört virágoknak kb.8-10 cm-s száruk volt, a szokásos vázákban érdekesen mutattak volna. Pici méretű vázám viszont nincs, így jött az ötlet, hogy egy kiürült bébiételes üvegbe (125g-os) szórok dekorköveket és abba állítom bele a mini tulipánokat. Nagyszerű kiegészítője lett a nagy vázának és a virágok csodásán mutatnak.

2013. április 19., péntek

Faldekorálás fillérekből

Mit kapunk manapság 500 Ft-ért? 20 dkg szalámit? 2 kg kenyeret? 2 liter tejet? Egy stílusos falmatricát?

Nem vagyok nagy támogatója Kína országunk felé irányuló exportjának, de a minap kivételt tettem.
Pár hónapja a közelünkben nyílt egy üzlet, amit ugyan próbáltak európai köntösbe öltöztetni (megjegyzem egész ügyesen), de az ajtóban pattogó, kínai nyelven karattyoló hölgy rávilágított az üzlet valódi "eredetére".
Szóval ebben az üzletben találtam rá egy hatalmas falmatrica gyűjteményre. Legalább 20-30 felé matrica van a kínálatban, köztük egész jók is. Darabja 500 Ft. Simán megéri.
Kétfélét vettem is gyorsan, amik az korábban említett célra (átmeneti faldekoráció) tökéletesek. Az elsőt már részben fel is raktam. Igazán vidám és ötletes. Tetszik. :-)

Érdemes megfontolnom további matricák vásárlását... csak túlzásba ne essek.

2013. április 16., kedd

Variációk egy témára - A falmatrica

Nem most először foglalkozom a falmatrica gondolatával; kisfiúnk születésekor férjemmel szerettünk volna egy szép falmatricát a kiságy fölé, de végül elmaradt.

Most az étkezősarkunk fehér falára szeretnék matricát. Mivel lakásfelújítás (vagy inkább átépítés) zajlik, és az a rész, ahol most az étkező van később a nappalink lesz, ezért a falat nem szeretnénk szétfúrni mindenféle fali dísz miatt. Viszont a csupasz fehér falat sem szeretném kb. két évig bámulni (nagyjából 2 év múlva kerül sorra az a lakrész). Így átmeneti megoldásként jött a falmatrica.
Igazán szép és mutatós darabokat lehet találni az interneten több ezer forintért, de mivel most nálunk átmeneti megoldás lesz, viszonylag alacsonyabb összeget szeretnék rákölteni.
Szerencsére vannak tippjeim, merre kezdjem a keresést, hiszen egyszer ezt már végigjátszottuk.
Hamarosan jövök a fejleményekkel, addig pedig néhány szuper matricát összeszedtem.

2013. április 14., vasárnap

Vasárnapi gasztrotipp

Mai menünk:
Mexikói kukoricás sajtleves tortillachipsszel
Bazsalikomos-sonkás töltött csirkecomb fehérrépapürèvel

Az alapötleteket kereskedelmi tévék főzőműsoraiból vettem.

Leves recept forrása: TV2, Hal a tortán, Dér Heni menüjéből
Főétel recept forrása: RTL Klub, Ízes élet Mautner Zsófival (kolbászos-petrezselymes töltött csirkecomb fehérrépapürèvel)

A csirkecomb tölteléke saját ötlet alapján készült. Kis kreativitással bármit összeállíthatunk. Én az alábbi variációt hoztam össze:
1 db szikkadt zsemle
1 db tojás
1 fej vöröshagyma
fél fej lilahagyma
só, bors, majoranna, bazsalikom
sonka tetszés szerinti mennyiségben

2013. április 13., szombat

Tavaszi csokor

Megszületett a mi kis nárcisz csokrunk is. A váza aljába szórtam egy kevés dekorkavicsot, így még mutatósabb lett.
Amilyen egyszerű, olyan szép...

Teszt természetesen - penészes cipő tisztítása

Az első tesztem a vége felé jár. Bevallom, egy ici-pici csalás van a dologban, mert nem kizárólag természetes anyagokat használtam. A tisztítás utolsó lépéseként ugyanis impregnálóval fújtam le a bőr cipőket. Ez még talán belefér.

Mint ahogy előző bejegyzésemben írtam, találtam egy cikket, ami rengeteg tippet ad a természetes anyagokkal való tisztításhoz, takarításhoz. Ezeket a tippeket tesztelgetem itthon, saját felelősségemre.

A cipő penészmentesítéséhez az alábbiakra volt szükségem:
- gyógyszertárban kapható alkohol
- vattapamacs
- langyos víz
- impregnáló spray

Első lépésként a vattapamacsot jól átitattam alkohollal és átkentem vele a cipőt, különösen figyelve a kritikusabb részekre.
Akár itt be is fejezhettem volna, mert az alkohol teljesen eltüntette a penészt, viszont a kellemetlen szag nem szűnt meg, csak enyhült.

Második lépésben egy langyos vizes ruhával alaposan áttöröltem a cipőket. A vízbe esetleg lehet tenni egy pici öko tisztítószert, ajánlom a Frosch termékcsalád általános fertőtlenítőjét, de a Sanytol is nagyon hatékony.

Harmadik lépésben jön a szellőztetés. Bár a bőr cipőknek, főleg a színeseknek nem tesz jót a hosszas tűző napfény, egy rövid időre célszerű kitenni őket a napra.

Negyedik lépés pedig a védelem. Itt használtam én az impregnáló sprayt. Befújtam vékonyan a cipőket és még egy fél órát hagytam a napon.

A végeredmény látható a képeken is, és jelentem, a dohos szag is eltűnt.

2013. április 11., csütörtök

Takarítás, tisztítás, illatosítás csak TERMÉSZETESEN

Ma elég kellemetlen dologgal szembesültem. A hosszú hideg, csapadékos idő az otthonunkban hagyott némi "ajándékot" maga után.
A hálószobánkban a nagy gardróbszekrény aljában tárolom cipőinket, amiket épp nem hordunk. Nagy becsben tartom őket, mindig tisztán rakom el a saját dobozukba.
A tavaszi nagytakarítás során a szekrényt is kipakoltam, és szomorúan láttam, hogy a penész bizony beköltözött a legtöbb dobozba és a cipőkbe is. Szerencsére nincs menthetetlen darab, de egyesével megint az összes lábbelit át kell pucolnom.
Ennek kapcsán elkezdtem kutakodni az interneten, milyen módszerekkel lehet a ruhàkból/cipőkből hatékonyan, de anyagkímélően eltávolítani a penészt. Találtam egy nagyon hasznos cikket, ami a háztartás minden területén felsorolja, hogyan takaríthatunk hatékonyan, kizárólag természetes anyagok felhasználásával.
Úgy döntöttem, szépen sorban végigtesztelem a praktikák többségét. Az eredményekről beszámolok.

Holnap a penészes cipő tisztításával kezdek.

2013. április 10., szerda

Nárcisz inspiráció

Végre itt a tavasz; gyönyörű napsütés, télikabátmentes séták...
A nárciszok is rohamos gyorsasággal nyílni kezdtek. Nálunk minden évben rengeteg van, így egy szép nagy csokor jut mindig az étkezőasztalra is.
Gyűjtöttem egy-két képet inspirációnak.

2013. április 7., vasárnap

Vasárnapi ez+az

A mai délutánunk azzal telt, hogy a felújítás alatt álló kis otthonunkban rendezkedtünk.
Elpakoltam a húsvéti díszeinket és újra gondoltam a tojásfát:
szétszedtem egy tavaszi művirág csokrot és a virágfejeket rögzítettem a faágakon, a váza aljába pedig zöld dekorköveket öntöttem, ami nem csak mutatós, de súlyként is szolgál.
Az eredmény az újonnan kialakított kis étkezősarkunk dísze lett. :-)

2013. április 6., szombat

A naaagy kedvenc

Íme, megtaláltam!
Ezekbe a tárolókba bármit bele lehet tenni: müzlit, cukrot, lisztet, rizst, akár sót is.
Az álomkonyhába én ilyen tartókat képzelek el. Egyszerű és nagyszerű.
A jobb alsó sarokban pedig egy kis ötletes ajándékcsomag - ideális ajándék takaros háziasszonyoknak. Sótartó háromféle fűszersóval.

2013. április 2., kedd

Charlotte Watson Collection by Henry Watson's Pottery

A tegnapi sótartós kollázs első két képén ugyanabból a kollekcióból származó sótartók voltak. Mindegyiken ugyanaz a felirat szerepelt: Charlotte Watson's
Úgy gondoltam, utánajárok miről is van szó és bizony a márka megér egy külön bejegyzést.
A Henry Watson egy konyhai felszerelésekkel foglalkozó cég, főként kerámia és terrakotta tárolókat kínálnak. Az 1800-as évek elején alapították és azóta talpon vannak. Gondolom említenem sem kell, hogy 200 év bőven elég arra, hogy termékeidet borsos áron értékesíthetsd.
Többféle kollekcióból lehet náluk válogatni, ilyen a már említett Charlotte Watson is, melynek darabjait krém (Charlotte Watson in Creme), illetve fekete (Charlotte Watson in Black) színben lehet beszerezni. Ez utóbbi csak szűkített kollekció, kevesebb termékkel.
A készlet jellegzetessége - és egyben sikerének kulcsa is -, hogy a klasszikust ötvözi a modernnel, így minden konyhában helyet lehet nekik találni.
Engem meggyőztek.

2013. április 1., hétfő

Variációk egy témára - A sótartó

Határozottan erős mezőny, szerintem.
A nyitott sótartókat "sómalac"-nak nevezik. Az utolsó képen szereplő Kitchen Craft sómalacot használja Stahl Judit is a főzőműsorában.
Elsőre nagyon megtetszett (bár borsos ára egy picit elbizonytalanított), aztán rájöttem, nem biztos, hogy praktikus is. Ugyanis azokban a konyhákban, ahol magasabb a páratartalom, mint nálunk is, a tető nélkül tárolt só bepárásodik, köszönhetően a só páragyűjtő tulajdonságának. A becsomósodott sóval pedig nem élvezet dolgozni.
Így számomra maradt a zárható tetejű variáció, de még mindig van bőven választék.

Napi kérdés

Az utóbbi napok főzőcskéi alatt gyakran kellett a sótartó után nyúlni. Nem az asztalira gondoltam, hanem arra, amit főzés közben használunk.
Nekem egy sima műanyag, hosszúkás sótartóm van, aminek egyik oldalán egy nyílás, a másikon pedig szóró van. Eddig mindig a szórót használtam, de kezdek rászokni a kézi sózásra, hogy a csipet, mindig csipet maradjon.
Itt jött a "gond". Ugyanis az én egyszerű tartómból nem lehet ilyen módon sót vételezni. Így született meg a mai témám: milyen a jó sótartó?

2013. március 31., vasárnap

Variációk egy témára - A tojásfa

Hoztam néhány tojásfát ötletcsinálónak. Nagyon sokféle módon lehet elkészíteni, az egészen egyszerű klasszikustól az összetett modernig. Kinek mi tetszik.
Jövőre folyt.köv. :-)

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Mi így ünnepeltünk.

Húsvéti hangulat

A tojásfestés témája részemről lezárva.
Viszont az ünnepi hangulathoz további apró dekorációkat alkalmaztam.
Egyik kedvenc "alapanyagom" a zöld krepp-papír, mert kiválóan használható fészek készítéséhez. Másik alternatíva a fű helyettesítéhez a szizál, de ez számomra nehezebben formálható, merevebb. A festett tojások alá tettem idén zöld szizált.
Készítettünk tojásfát is. Mivel a barkánk idén úgy döntött, vegetál, ezért sima faágakkal helyettesítettük, de így is mutatós.
A többit a képek mondják el helyettem...

Tojásfestés második felvonás

Túl vagyunk a húsvéti készülődés és sürgölődés nagy részén, így nekem is van egy kis időm megosztani az elmúlt nap eseményeit.
A természetes tojásfestés idő hiányában félbeszakadt, a kávéval színezést már nem tudtam kipróbálni. Előkerült a vésztartalék tojásfesték.
Nem mondanám, hogy a legjobb minőségű festéket vettem, ez a színeken (sajnos) meglátszik, hiába az ecet. Megfogadtam, hogy jövőre kipróbálok valami hiperszuper festéket...
A törött tojáshéjból készült mécsestartó egyszerű, de aranyos lett. A sárga és piros héjakat még természetesen színeztem, a kék már bolti festékkel készült.
5 hónapos kisfiam mellett idén elmaradt a további tojásdekorálási technikák bevetése, de ami késik nem múlik.

2013. március 30., szombat

Tojásfestés természetesen

Apró húsvéti díszeket készítek - többek között - tojáshéjból.
A héjakat picit megszínezem természetes festékkel; piros színhez céklalevet, a sárgához curry és kurkuma keveréket használok, amiket forró vízben oldottam fel és adtam hozzá egy kevés ecetet.
Jelenleg itt tart a folyamat. Később még tervezem kipróbálni a kávéval való színezést is.

2013. március 29., péntek

Esti bejelentkezés

Már csak kettőt kell aludni és jön a nyuszi. :-)
A holnapi nap a készülődés jegyében fog telni; dekorációt befejezni, tojást festeni, nyuszifészket készíteni,előkészíteni a hidegtálat és előkészülni a vasárnapi ebédhez is. No, meg persze közben takarítgatni.
A lista nem rövid, de teljesíthető, ha az embernek szorgos családja van. :-)
Holnap jövök!

2013. március 28., csütörtök

Bögrék a nagyvilágból

Estére összeszedtem néhány bögrét, amikből szívesen kortyolgatnám a reggeli itókákat.

A modern, minimalista stílust vélem felfedezni a szögletes bögrékben, kifejezetten tetszetős és szerencsére nem túl elterjedt.
Tetszik nagyon a Villeroy&Boch nagyvárosok bögresorozata, de egy Starbucks bögrét is szívesen a polcomon tudnék. Ez utóbbit nem különlegessége, hanem inkább a név miatt.
A Happy Boxban kapható NICI bögrék nálam szinte kivétel nélkül biztos befutók.
Éééééééés mivel szeretem a cicákat, sőt kettővel együtt is élek, így nálam ezek a bögrék is nyerők.

Bögremánia

Maradunk a konyhában és a reggeli témakörnél.
Reggelente szeretek jó nagy bögre tejeskávét inni, de nem mindegy milyen bögréből. Egy szép darab még a kávét is finomabbá varázsolja.

Jó reggelit! :-)

Még nem tudtam elengedni a müzlis témát, ezért a mai napot is egy tárolóval indítom.

Tegnap a saját tartónkat is lekattintottam, ezt is mutatom.

2013. március 27., szerda

Konyhai tárolók müzlinek

Íme, itt a további kínálat. Van itt kerek és szögletes, műanyag és üveg, modern és retro.

Nekem az első három tetszik, de a tökéletes tartót ezek ötvözetéből tudom elképzelni.

A végére pedig: minek nekünk tartó, ha adagolónk is lehet?!
Akár egy, akár több rekeszes.

Személy szerint ezt már túlzásnak tartom, de ahogy már írtam: ízlések és pofonok.

Reggeli

Reggelizés közben a húsvéti menün gondolkoztam.
Nálunk hagyomány, hogy Húsvét vasárnapján, reggel nagy hidegtálas lakomát csapunk. A tálon rengeteg minden szokott helyet kapni: saláta, retek, újhagyma, paradicsom, paprika, sajtok, szalámik, felvágottak, tojás, sonka, tarja és még sorolhatnám.
A hozzávalók begyűjtését már elkezdtem, de a következő napok a húsvéti készülődésről fognak főként szólni...

Visszatérve a mai reggelre. Müzlit ettem. Ahogy nézegettem a müzlitartónkat, rájöttem, hogy nagyon nem tetszik. De vajon milyen is a szép müzlitartó?
Ízlések és pofonok. Lássuk a kínálatot!

Forrás: kika.hu
Szerintem jó, ha üvegből készült, elegánsabb mint a műnyag, bár kisgyerekes családoknál ez utóbbi praktikusabb. Viszont ha már üveg, legyen sima, ne bordázott.
Az inox hatású (vagy inox) kupak is egész jól néz ki. Itt a lényeg, a légmentes zárás, hogy ne puhuljon a müzli. A csavaros kupakokban nem mindig bízom meg.

Forrás: kika.hu
A miénk is valahogy így néz ki. Nekem túlontúl retro. Inkább a modern, minimalista idomok híve vagyok.
 
Folyt.köv.

2013. március 26., kedd

Pillangómánia

Szeretjük a lepkéket...
Bár a húsvéthoz szervesen nem kapcsolódik, a tavaszi dekoráció mutatós eleme lehet egy-egy szép pillangó.
Én a hűtőnkön találtam nekik helyet.